2011. március 29.

6 dolog, amin nem érdemes spórolni



Átlagemberként nem engedhetjük meg magunknak, hogy milliókat költsünk a megjelenésünkre, azonban vannak dolgok, melyeken a kisebb pénzből élőknek sem szabad spórolni.
Olyan dolgokra gondolok, melyek minden egyes alkalommal bearanyozzák a napjainkat amikor viseljük, és melyek megvásárlása után egy percig sem érezzük azt, hogy feleslegesen adtuk ki rá a pénzt. Melyek ezek a holmik, melyekre érdemes egy kicsit többet is áldozni?

1. Farmer
A megfelelő farmer 100x jobb, mint sok olyan, melyben se csinos nem vagy, se a minősége nem jó, illetve mely olyan embereken " jön szembe" akik nem szimpatikusak számodra.
Gondold végig melyik a jobb? Pl. 15-30.000-ért akár évekig többször csinosan öltözni vagy 3.000-ért egyszer sem.

2. Fehérnemű
Aki úgy indul otthonról, hogy már reggel sexinek láthatta magát a tükörben, annak egész nap más a kisugárzása, mert egyszerűen jó nőnek érzi magát. Ehhez nem kell mást tenni, mint megvenni pár sexi együttest, melyben csinos, vonzó és formás vagy, de ne feledd, a jó fehérnemű nem helyettesíti a megfelelő testmozgást, mely megalapozza a csinos fehérnemű még csinosabb helyét. :-)

3. Cipő
Ki ne álmodna arról, hogy millió szép cipője van egy külön erre a célra fenntartott helyiségben, azonban amíg ezzel nem rendelkezel, addig is szerezz be egy jó minőségű, klasszikus stílusú, sötét, bőr cipőt, melyet szinte bármilyen alkalomhoz fel tudsz venni és mindig stílusos is leszel.

4. Óra
Az órán spórolni azért nem túl szerencsés, mert az olcsó órák sokkal feltűnőbbek. Egy jó órával még egy farmerben is és egy trikóban is jobban mutatsz. Persze fantasztikus, ha megengedheted magadnak, hogy sok szép és drága órád legyen, de ha csak egyre futja, akkor azt viseld méltósággal.

5. Táska
A táskádat mindenhova magaddal viszed. 1 jó táska sokkal többet ér, mint 10 kevésbé jó minőségű de ugyanakkor változatos. Manapság már nem fontos a táskát a cipőhöz venni, de a táska fontos és meghatározó része a megjelenésnek, ezért érdemes rá kicsit jobban odafigyelni.

6. Illat
Inkább használj illat nélküli izzadásgátlót egy kellemes tusfürdő kíséretében, mint hogy kellemetlen szag lengje körül a környezeted. A jó parfümök palettája igen széles. Egy kisebb kiszerelésben is kapható minőségi illat kis mennyiségben is hosszan tartó kellemes élményt nyújt egész napra és nem csak Neked, hanem a környezetedben élőknek egyaránt.

Kecskés Rita
szín és stílustanácsadó
www.oltozzjol.hu